kedd

Momentumok - A változás ereje

Meredten állok a félhomályba borult játszótéren, és nézem ahogyan távolodik az alakja. Nem tudom
eldönteni, hogy örüljek, mert már számtalanszor eszembe jutott hogy jobb lenne mindkettőnknek ha külön utakon járnánk...vagy inkább a nevét sikoltva fussak utána, mert talán ez az utolsó lehetőségem megállítani és helyrehozni a kapcsolatunkat. A büszkeségem a talajhoz láncolta a lábaim, a szemeimen pedig felülkerekedett a férfi allergia. Úgy ömlöttek a könnyeim, mint  kislány koromban, bár akkor a barbie után sírtam a boltban. Ha nem kaptam meg, akkor "ott maradt és nem jöhetett velünk haza" a baba. Anya soha nem mondta el miért. Most egy férfi miatt sírok. Azért, aki megtanított hogyan kell szeretni, őszintének lenni, tisztelni, és feltétel nélkül
mellette állni, mint egy társ ha szüksége van rám. Ezúttal pedig azt tanította meg, milyen hibát nem szabad elkövetni, különben egyedül fogsz bömbölni a világban. Szeretném azzal nyugtatni magam, hogy ez csak egy újabb lecke, ez nem lehet más csak egy újabb lejtő a hullámvasúton...Most ő sem jöhetett velem haza...


Fél óra elteltével engedett a béklyó. Hazafelé egész más szemmel néztem az ismerős házakat, és
középületeket. Bámultak rám. Tudták hogy bűnös vagyok. Az otthon melege sem enyhített a bűntudatomon, az agyam nem hagyott nyugodni. A sötét szobában feküdtem és pörögtek a fejemben az emlékek, és főleg az hogy mi lehetett volna másképpen, nem kellett volna megbántanom és semmiképpen sem szabadott volna lerombolnom a sárga földig az önbecsülését. Túl lőttem a célon. Faarccal adtam ki az útját, mint egy érzéketlen pszichopata. A sarokban megjelent alak is bólogatott. Egy nő homokóra sziluettje vizslatott engem, azt éreztem mintha gondolatolvasó lenne. Nem féltem tőle, még akkor sem amikor közelebb merészkedett és letelepedett a fekete franciaágy sarkára. A beszűrődő holdfényben tisztán látszott az élettől megviselt, sebes arca. Idős volt már. Vártam hogy megszólaljon...Nem tette...
A napok és az éjszakák egymást követve múltak el, és a vendégem sem tűnt el. Ott volt, ahol én. Követett. Olykor segített, legutóbb összeszedtük az exem nálam maradt holmijait. Csengettek.
Az anyám.
- Szia drágám!
- Hogy vagy, bogaram?
- Miért nem válaszolsz? Mi történt veled? Nagyon ramatyul nézel ki! Hol a cserfes, kommunikatív kislányom? Mit nézel a sarokban?

Fehér és tiszta a szobám. Fertőtlenítő szagú az egész helyiség. Gyógyszereket kapok naponta. Egyedül vagyok, már nincs velem a barátom, az idős hölgy sem.
Rettegek. Önmagamtól.

 Még Összefutunk,
Fatness

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése